Az augusztusi jógatáboromról sokan lemaradtak, nekik már akkor megígértem, hogy lesz még lehetőség közös elvonulásra.
Nos, egyelőre rövidebb, 3 napos jógatáborokban gondolkodom, az alábbi két időpontban:
2023. október 27–29.
2024. január 12–14.
Most is a rejuvenáció, azaz a töltődés, megújulás, erőgyűjtés lesz a fókuszban.
Mi lesz az októberi jógatáborban?
Az októberi táborban felkészülünk a ránk váró, egyre sötétebb téli időszakra – hogy belső fényünk erejét meg tudjuk őrizni. A fő témánk önmagunk táplálása lesz – nemcsak finom ételekkel, hanem lelki táplálékokkal is.
Mindennap fogunk jóga nidrázni (nevezhetjük ezt akár jógikus, akár mély relaxációnak is), és igény szerint akár Yin jógázhatunk is, ugyanis a Yin jóga egyik remek képviselője lesz az ételeket készítő jógaoktatótársam.
Mi lesz a januári jógatáborban?
A januári együttlét során új energiákkal töltődünk, hogy az egész évünk teljen majd. Ebben a táborban szeretnélek bevezetni benneteket az időszakos böjtölés (intermittent fasting) csodájába is – ami egyébként egy teljesen jógikus szemléletet követő táplálkozási mód. Magam is ezt az életmódot és étrendet követem, és elvégeztem ezzel kapcsolatban egy nemzetközi képzést is – így már másokat is bevezethetek ebbe a tudományba.
Mindkét jógatáborra érvényes
Mindkét táborban hangfürdőre is számíthattok, ezeket csodálatos oktatótársam fogja tartani.
Összességében tehát ezeken az alkalmakon is tisztulunk, szépülünk, pihenünk, hangfürdőn mossuk át magunkat, emeljük az energiaszintünket, oldjuk a feszültségeket, fokozzuk a vitalitásunkat.
A helyszín ismét páratlan: Budapesthez közel, Dömösön, az erdő mélyén található. Lélegzetelállító jógaterem és varázslatos kert, és egy több mint egy évszázados (de persze mesésen felújított) vízimalomból kialakított vendégház vár bennünket, szaunával, pingpongasztallal (már ha ez számít valakinek, én speciel imádok pingpongozni).
Praktikus információk a jógatáborról
Mindkét táborba maximum 14 főt tudok fogadni, így lehet a légkör családias, a program eredményes.
Kedvezményes early bird ár (az augusztus 16-ig jelentkezőknek): 89.000 Ft/fő
Augusztus 17-től 99.000 Ft/fő.
Figyelem: foglalásod 50% előleg megfizetésével válik érvényessé, a helyeket a befizetés sorrendjében töltöm fel.
A fennmaradó 50%-ot 1 hónappal a tábor előtt kérem megfizetni.
Lemondási díjak:
60 nappal az érkezés előttig 20%, 60–30 nap között 50%, 30 napon belül 100%.
A fenti szigorú lemondási feltételekre a szállásfoglalás miatt van szükség. De akkor sincs minden veszve, ha végül nem tudsz eljönni, mert amennyiben küldesz magad helyett valakit, illetve ha teltház esetén várólistáról bekerül valaki helyetted, akkor természetesen visszakapod a teljes részvételi díjat. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ebben a segítségedre legyek.
Jelentkezés, információk e-mailben: anita@kollaranita.hu
Figyelem: ne sokáig habozz, ha jönnél, mert a helyek limitáltak, és mielőbb le kell foglalnom a csodaszép, és méltán nagyon kapós szállást.
Kérdés esetén is ide írhatsz, vagy hívj a +36-70-409-9961-es számon.
Várlak szeretettel!