Jó ideje tudom már – saját magam, valamint a környezetem megfigyelése, tapasztalatai alapján -, hogy a jóga sokkal hatásosabb mindenféle sporttevékenységnél, ha az egészség fenntartásáról és a fiatalság megőrzéséről van szó. Azt persze fontos tudni, hogy jóga alatt nem a nyugaton, és hazánkban is oly divatos dinamikus (asthanga, vinyásza flow és egyéb neveken futó) jógázást értem. Tapasztalatból tudom, hogy miről beszélek. Bölcsészhallgatóként aerobik edzőnek is tanultam, és dolgoztam is így évekig, amit aztán felváltott a dinamikus jóga szenvedélyes gyakorlása (Bikram, asthanga, vinyásza flow). Amikor aztán eldöntöttem, hogy komolyabbra fordítom a viszonyomat a jógával, és elmélyedtem a tanulmányokban és a gyakorlásban, be kellett látnom: ez az út nem vezet sehová, maximum egy jó kis sérüléshez. Ja, és mellesleg a jóga évezredes hagyománya sem ezt tanítja. Na meg a józan ész sem.
Jóga kontra futás
Sokszor megkérdezik tőlem: mi a jobb, jógázni vagy futni? A válasz pedig attól függ, honnan nézzük. A statikus, hosszabb pózkitartásokkal végzett jógagyakorlás olyan hatással van a test mikrokeringésére, mint semmi más. A kocogás remek dolog, magam is futottam már félmaratont (és tervezek is még). Imádok kimenni az erdőbe, és a természettel egybeolvadva, a saját légzésemet a lépéseimmel összehangolva futni egy nagyot. Szeretem ezt esőben is, télen is – képtelen lennék futópadra kárhoztatni magam. Szóval a futás felpörgeti az anyagcserét, növeli a tüdőkapacitást, égeti a zsírt, termeli az endofint, tényleg szuper. Ugyanakkor nem tudom kivenni a képletből azt a tényt, hogy egy-egy ilyen nagyobb edzés után alapos fáradtság jár át, és sokat kell pihennem. Hogy miért? Hát mert a felpörgetett keringés a lebontó folyamatokat indítja be a testemben, ami után fontos a regeneráció. Ez így rendben is volna, ha végtelen sok energiával rendelkeznék, de én valahogy azt tapasztalom, hogy a jelen életvitelben inkább növelni, mintsem csökkenteni kellene az energiaszintemet. A jógagyakorlás statikus ászanái azért is pihentetőek, mert a felépítő folyamatokat támogatják – egyszerre építik az izmokat, oldják a blokkolt merevségeket, stimulálják a csontokat, serkentik a keringést. Naná, hogy inkább ezt választom mindennapi rekreációs tevékenységként!
Mi a manó az a mikrokeringés?
A legújabb kutatások szerint vérkeringésünk 75%-a a mikrokeringésben történik, ami a legkisebb véredényeinket jelenti. Ide tartoznak a hajszálerek – amelyek a nyirokkeringést kötik össze a vérkeringéssel -, valamint a belső szerveink keringése is. Ez a keringés az életkor előrehaladtával egyre kevésbé működik, és egy átlagos, középkorú városi ember mindennapi mozgásformáival szinte a közelébe sem megy annak, hogy ezeken a területeken hatékony legyen a keringés. Sőt, egy edzett futó, vagy egy gyakorlott vinyászázó sem, ugyanis amennyiben a test megszokta az adott mozgásformát, már nem lesz akkora az izompumpa, hogy érintse ezeket a területeket. A statikus nyújtás során azonban minden alkalommal végbemegy ez a mikrokeringést serkentő hatás, ha akarjuk, ha nem. Akkor is, ha húsz éve jógázunk, és akkor is, ha életünkben először. Éppen ezért egy rendszeresen gyakorló hatha jógit kevésbe fenyeget a trombózis veszélye, az ő vére ugyanis folyamatosan hígítva van. A jóga ászanáiban a statikus nyújtás mellett sokszor dolgozunk fordított testhelyzetekkel, különféle szerveink préselésével, nyújtásával – tökéletes masszázst, “vérátömlesztést” biztosítva a sokszor alvó, rejtett területeknek a testünkben. Hát nem csodálatos? Engem mindig lenyűgöz, hogy micsoda évezredes bölcsesség van egy-egy ászana mögött. (És akkor a mentális hatásokról nem is beszéltem.)
A test bölcsessége
Szerencsés vagyok: sosem volt komoly betegségem. Mindig is hittem abban, hogy megfelelő táplálkozással és mozgással magasabb minőségű életet tudok élni – és talán majd egy emberhez méltó öregkort. A gyakorlásom egy részében a tanultakat alkalmazom, egy része pedig ösztönös: a testem meg szokta mutatni, mi esne most jól. Van úgy, hogy nyolc percig is kitartom a gyertyapózt, és van úgy, hogy őrült módon végzem egymás után a napüdvözleteket – nálunk, lányoknál a ciklusunk is meghatározza, hogy milyen legyen a gyakorlásunk. Békét kötöttem a testemmel, hallgatok rá, és hagyom, hogy vezessen – a határokat persze azért feszegetem olykor (mindig).
Éppen ezért megdöbbentő számomra, hogy sokan mennyire nincsenek tisztában a saját igényeikkel. Nem tisztelik a saját testüket, szennyezik, kizsigerelik, utálják, de gyakori a másik véglet is: a testkultusz, az öncélú szépségimádat. Olyan egyszerű ez – csak nézzük meg az állatokat, ők hogy csinálják. Lassan hat éve már, hogy beköltözött hozzánk a “természet”, azóta élünk együtt a kutyánkkal, Zellerrel. Egy ostoba baleset folytán Zeller bal mellső bokáján elszakadtak a szalagok, így az addigi aktív életét – naponta vittük erdőbe, kirándulni, és a férjemmel mentőkutyaként is dolgozik – hirtelen egy rettentő passzív életre kellett cserélnie egy időre. A rehabilitációjához ajánlottak nekünk egy mágnesterápiás készüléket, ami a mikrokeringését serkenti. Hittem is, meg nem is a dolgot, de végül is kibéreltük a készüléket – és milyen jól tettük! A kutya ugyanis imádja, magától ráfekszik, és azóta napról napra javul az állapota. Igen, ő szegénykém most nem tud mást tenni, neki erre van szüksége. Érzi, hogy jó neki. Jó lenne, ha mi, okos és tudatos emberek nem jutnánk el ide, hogy egy gép serkentse azt a keringést, ami az életünket, a mozgásunkat, a fittségünket biztosítja – szóval tessék, kérem, megmozdulni, amíg még lehet. Ha lelassulunk, és odafigyelünk a testünkre, meg fogja mutatni, mire van igazán szüksége.
