Mivel is kezdhetnék januárban, ha nem fogyókúrás témával? Az utóbbi években radikálisan megváltozott a véleményem ezzel kapcsolatosan, és láss csodát: amióta nem diétázom és nem kardiózom, vékonyabb vagyok, mint valaha.
Most sokan azt fogják gondolni, hogy elment a józan eszem, de szerintem
az optimális testsúly kialakításához és fenntartásához
- teljesen értelmetlen dolog fogyókúrázni,
- és teljesen értelmetlen a kalóriákat számlálgatni.
(Sőt, a fogyás céljából végzett kardió edzések is értelmetlenek, de erről majd máskor.)
A fenti gondolatot nem egy Facebook-posztra alapozom, hanem ezt tanítja a jógatradíció többezer éves tudománya (művészete), de a modern élettani és pszichológiai kutatások is ezt támasztják alá.
Ez volt a jó hír. Persze ez csak látszólag jó hír, mert a másik fele a történetnek sajnos az, hogy az optimális testsúly bizony ennél keményebb – vagyis inkább mélyrehatóbb – munkával szerezhető meg és tartható fenn.
De mi az az optimális testsúly?
Hát nem az az érték, amit a BMI alapján kiszámolunk. És nem is az a torz kép, amit a megnyomorított modellek (mindig mélységes tisztelet a kivételnek!!!) retusált fotói alapján szeretnénk látni önmagunkról.
Szerintem mindenkinek az az optimális testsúlya, amiben igazán jól érzi magát. Na nem azt az eltompult jó érzést értem ez alatt, ami egy tábla csoki vagy egy zacskó csipsz betolása után szokott eltölteni. Inkább azt, ami mondjuk egy igazán mély alvásból való felébredés után: amikor frissnek, erősnek, rugalmasnak, Uram bocsá’, akár még csinosnak is érzem magam.
Az optimális test nem cél, hanem eszköz: szolgál, hogy minél egyszerűbben és hatékonyabban élhessek és végezhessem a munkám (vagyis hát az életfeladatomat, amit a jóga így nevez: szva dharma). Hogy ne fájjon itt-ott, hogy ne legyek merev, vizes, puffadt, nehéz. Hogy az ereim ne legyenek túl szűkek. Hogy a vércukrom stabil legyen. Hogy a májam tökéletesen méregteleníthessen. Hogy a bélflórám állapota támogassa az érzelmi egyensúlyom fenntartását. Egyszóval: hogy egészséges legyek.
És ez az optimális test annyiféle lehet! Minden korszakban megpróbálják uniformizálni – most éppen az agárforma a divat –, miközben olyan csodás, hogy vannak, akik éppenhogy kerekdeden egészségesek. Az egészséget szerencsére nem centikben és kilókban mérik, hanem érzésben, energiaszintben, életkedvben.
Mitől érzem magam jól a bőrömben?
Ezt a kérdést kell feltenni önmagunknak. Mikor érzem azt, hogy hegyeket tudnék megmozgatni? Mi okoz örömöt? Mi az, ami tényleg (és tartósan) megédesíti a mindennapjaimat? Mire van igazán szükségem?
A jóga szerint a fenti kérdésekre akkor őszinte a válasz, amikor a fej és a szív döntése egybeesik. Amit racionálisan felismerek, ugyanakkor a szívem mélyéről is ugyanezt érzem, vágyom, akarom.
Persze ezt a választ nem könnyű megtalálni, hiszen sokszor becsapjuk önmagunkat.
A jógának van egy fantasztikus technikája, a jóga nidra. Ez egyfajta mélyrelaxáció, ahol az álom és az ébrenlét határán billegve, a tudatos és a tudattalan mezsgyéjén lebegve passzív koncentrációban megyünk egyre mélyebbre, igazi önvalónk felé haladva.
Haladó verzióban, zárt csoportban szoktam vele úgy dolgozni, hogy a csoportban mindenki alkot magának egy szankalpát, azaz egy olyan megerősítő mondatot, amit fontosnak tart, amit el szeretne érni az életében (hasonlóval dolgozik az autogén tréning is). Ezt rendszerint megbeszéljük – ezért is kell a zárt csoport –, tehát felvállaljuk egymás előtt.
Önmagában a szankalpa megalkotása is fantasztikus önismereti út: ahogy szép lassan elő tudjuk csalogatni, hogy mi is a szív és a fej igazi vágya. Nem az, amit a környezetem erőltet, nem az, amit az anyukám vagy a férjem mindig is látni szeretett volna bennem, és nem feltétlenül az, amit elsőre be merek vallani magamnak.
Az igazán jó szankalpa tényleg megvalósul az életünkben, ugyanakkor az önbecsapó szankalpák a gyakorlás során megfakulnak és egyszerűen eltűnnek, hogy aztán az igazi megérkezhessen.
Enni jó! De hogyan?
Sajnos ma úgy vagyunk az ételekkel, hogy sokszor a neveltetés, a szokások, a reklámok határozzák meg, hogyan és mit együnk, mire vágyjunk. Az érzelmi kibillentségből történő túlevés fogalmát mindannyian jól ismerjük: a jóléti társadalom szerintem ezzel fizeti meg azt a túlhajszolt, gyilkos tempójú életmódot, amit ránk kényszerít a modern világ.
Ilyen kihívások mellet nagyon nehéz dolgunk van visszatalálni önmagunk ízléséhez, és ahhoz, hogy a test a valóban jót, a valóban táplálót akarja választani. Úgy szoktam fogalmazni az egyéni terápiás klienseimnek: a mai modern világ összeesküdött a normális, az egészséges élet ellen. Véleményem szerint manapság emberfeletti erőket kell mozgósítania annak a dolgozó nőnek, feleségnek, családanyának, de szinglinek is, aki tenni akar magáért, és aki vissza akar találni a normalitás útjára.
Ezt a visszatalálást segítik a böjtök, elvonulások, amelyeken meg lehet tapasztalni, hogy a kitisztult test és elme igenis torzulás- és addikciómentes választásokra képes.
A jógának teljesen egyértelmű ajánlásai vannak az egészséget, egyensúlyt és harmóniát fenntartó étkezésre, mert erre van szükség a fejlődéshez.
Kapunk ajánlásokat arra, hogy mit, hogyan, mikor és mennyit együnk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk és képesek legyünk a jóga egyre magasabb szintű gyakorlására (és itt elsősorban nem ászanák egyre ügyesebb kivitelezésére gondolok).
Az ájurvéda tudománya még tovább árnyalja mindezt, és hatóerőkre, hajlamokra vagy alkatokra (dóshákra) bontva rengeteg hasznos iránymutatással szolgál. Érdemes benne elmélyedni, hiszen nagyon sok kibillent állapot egyszerű étrendi változtatásokkal helyrehozható.
A tudás tehát mindenki számára elérhető, és ma már az alapanyagok, a receptek is hozzáférhetőek.
Jóízű, testet-lelket tápláló ételeket ehetünk, ha akarunk.
A döntést azonban nekünk kell meghoznunk, minden egyes nap.
A siker záloga mégsem az étrend. Nem a családi vagy társadalmi nyomás. Nem is az akaraterő. Akkor micsoda? Szerintem nem más, mint azon apró, egymáshoz adódó, megingathatatlan lépéseink megtétele, amelyek arra irányulnak, hogy mostantól kezdve jobban akarom magam érezni.
Apropó, akaraterő.
Nagyon sokat hallom: nekem nincs akaraterőm, ezért bukik el minden fogyókúrám. Nos, az a rossz hírem van, hogy az akaraterő bizony nem olyan, mint a szemszín: barnát adott a Jóisten, aztán annyi.
Az akaraterő fejleszthető, akárcsak a hasizom. Egyszerű, mindennapi gyakorlatokkal edzeni tudjuk. Hogyan? Racionális, rövidtávú célok meghatározásával, a káros szokások elutasításával, ugyanakkor az elérendő nagy célra, ideára való folyamatos fókuszálással. (Erről két remek könyvet is ajánlanék, sajnos még csak az első jelent meg magyarul. James O. Prochaska–John C. Norcross–Carlo C. DiClemente Valódi újrakezdés című könyvét, és Kelly McGonigal: The Willpower Instinct című könyvét.)
Az önelfogadás gyakorlása
A tartós, pozitív változás sosem jöhet önsanyargató, bűntudattal vagy szégyennel teli magatartásból és érzésből.
Persze az önelfogadás sem születik meg egyik napról a másikra, ráadásul a mai kor nagyon sokszor megalázza, megszégyeníti vagy perifériára kényszeríti a túlsúllyal küzdőket, biztosan sokan tudnának mesélni.
A jógagyakorlás során – legyen szó ászanázásról, pránájámáról, mindfulness gyakorlatokról vagy jóga nidráról – ezek az elszenvedett sérelmek is gyógyulnak, ahogy egyre erősödik az önmagunk iránti megértés és részvét – igen, ez nemcsak másnak jár, hanem önmagunknak is!
Ha csak egy pillanatra is, de képesek vagyunk részvétet érezni saját magunk iránt, majd pedig szép lassan belemenni az érzéseinkbe és elfogadni önmagunkat, elindulunk a pozitív énkép kialakítása felé. Ez pedig mintegy öngerjesztő folyamatként továbbsegít bennünket, hogy tudatos és felelős, az egészségünket támogató döntéseket hozzunk majd minden áldott nap.