Miért jó a csoportos jógaóra?
Csoportban, közösen jógázni jó – hiszen ilyenkor együtt vagyunk, együtt lélegzünk, és együtt barátkozunk a testünkkel, közben pedig szelídítjük a háborgó elménk hullámait, hogy egy fókuszáltabb, összerendezettebb és harmonikusabb önmagunkba érkezhessünk.
Minden csoportos óra más és más: általában van egy tervem az adott időszaknak – évszaknak, hőmérsékletnek – megfelelően, de közben persze rátok is hangolódom, tehát hagyom, hogy kicsit közösen is alakítsuk az óra menetét.
Az ászanák mellett légzésgyakorlatokat végzünk, az óra végi relaxáció pedig mintegy lepecsételi az elvégzett, testben elraktározott mozgásmintákat, érzeteket, kinyílásokat, engedéseket, lazulásokat.
Az eredmény: testi-lelki ellazulás, fokozódó rugalmasság és állóképesség, egyre fejlődő testtudatosság és kellemes, pihentető alvás.
Bejelentkezés
A teremben kiscsoportos, maximum 8 fős órákat tartok, ezért kérlek, mindig jelentkezz be telefonon. Ha online jössz, ez nem szükséges.
Online csatlakozási lehetőség
Azok számára tudom biztosítani, akikkel már jógáztam valamilyen formában. Így tartom biztonságosnak és etikusnak.
Amennyiben így csatlakoznál, kérlek, írj rám e-mailben vagy Messengeren, és küldöm a csatlakozási linket.
Semmit sem kell letöltened, a Google Meet felületén tartom az órát. A találkozó felvételét rögzítem, 1 héten keresztül visszanézhető, és ezt minden résztvevő megkapja.
Árak
1 alkalom | 3.200 Ft |
5 alkalmas bérlet (2 hónapig érvényes) | 15.000 Ft |
10 alkalmas bérlet (4 hónapig érvényes) | 28.000 Ft |
Hormonjóga
4 alkalmas tanfolyam a változókor tüneteinek enyhítésére, a női egészség, szépség és vitalitás fenntartására.
Szentendre és az online tér → május 15-től
Légzésterápia alaptanfolyam
6 alkalmas tanfolyam, a helyes légzés, a feszültségmentes testtartás fenntartására, fejlesztésére. Asztmásoknak, posztkovid állapotban is javasolt!
Szentendre és az online tér → április 13-tól
Kiscsoportos jóga tiniknek
Gerincprevenció, mozgásfejlesztés, légzőgyakorlatok, fókuszgyakorlatok, relaxáció a 13–18 éves korosztály számára szerdánként 15.30–16. 30 között. Alapozd meg a gyermeked egészséges felnőttkorát!
Részletes információkért kattints!
Kiscsoportos Hatha jógaóra
Rendszeres Hatha jóga órák gyakorlóknak, újrakezdőknek egyaránt. Ászanák, légzés, relaxáció.
Szentendre és az online tér → szeptember 14-től
Senior jógaóra
Ízületekre, mirigyrendszerre ható, kíméletes jógagyakorlás kevésbé mozgékonyak számára. Légzéstechnikával, stresszoldó gyakorlatokkal.
Szentendre → szeptember 14-től
Légzésterápiás jógaóra
A Légzésterápia alaptanfolyamot végzetteket várom ide. Kora reggeli, rövidebb, célzottan légzésfókuszú gyakorlás.
Szentendre és az online tér → október 4-től