A Jóga nem fitnesz és nem vallás. Azt mutatja meg, hogyan lehet tudatos, önmagáért felelős emberhez méltó életet élni.
A Jóga tehát életmód, az élet vezetésének magas szintű művelése. A “JÓL ÉLT ÉLET” művészete.
A Jóga tanítása szerint aki uralja a légzését,
az uralja az érzelmei hullámzását,
és uralkodik az elmeműködés automatizmusain is.
A kezdetek
Több mint tizennyolc éve gyakorlom a jógát.
Úgy kezdtem én is, mint sokan mások: a test felől, hiszen elkápráztatott az ászanák gyakorlása. Mindig is szerettem mozogni – nappali tagozatos bölcsészként elvégeztem a TF-en egy kétéves aerobic edzői képzést, és egyetemi éveim végén már rendszeresen adtam csoportos és magánórákat.
Hamar rájöttem, hogy az „ugrálásnál” jóval többet ad a mozgás, ezért az óráim felépítését folyamatosan formáltam, amíg végül kialakítottam egy sajátos óratípust, ahol a rendelkezésemre álló idő felét zsírégető, ugyanakkor stresszoldó hatású gyakorlatokkal töltöttem ki. Imádtam, nagyon jó kis csapatom volt, és azt is élveztem, amikor rám bíztak egy senior csoportot – igazi kihívás volt számukra is kidolgozni a megfelelő tornát.
Diploma után – egy könyv- és lapkiadóban dolgoztam szerkesztőként – a munkám mellett rendszeres óraadást nem tudtam vállalni.
A saját örömömre sportoltam tovább: futni jártam a budai hegyekbe, és rákaptam a jóga ma is divatos, dinamikusabb irányzataira. Éveken át jártam tehát vinyásza flow-zni, asthangázni, Bikram és Hot jógára, továbbképzésekre, workshopokra, ilyen-olyan tanfolyamra.
Ahogy mélyült a tudásom, úgy nőtt bennem a vágy is, hogy többet tudjak a jógáról – de sajnos elég nehezen találtam meg azt a forrást, amit hitelesnek éreztem. Maradt tehát az otthoni gyakorlás, a külföldi könyvek olvasása, és a randomszerűen elém eső tanfolyamokon való részvétel. Jöttek hiteles és nem túl meggyőző oktatók, de valahogy hiányzott a rendszer, a mélység, a tudás.
Egy dologban “biztos” voltam: jógázni akarok, de én aztán soha nem leszek jógaoktató.
A fordulat
Aztán egy nap a legjobb barátnőm felhívott, és elmesélte, hogy beiratkozott egy jógaiskolába. Rettenetesen irigyeltem, de még mindig úgy gondoltam, hogy én biztosan nem fogok ide járni, mert nincs rá időm. A rákövetkező évben pedig már én újságoltam neki: igen, én is beiratkoztam ugyanabba az iskolába.
Hogy miért tettem? A férjem beszélt rá, neki köszönhetem: azt mondta, látja, hogy mennyi örömet okoz nekem a jóga, úgyhogy igenis megengedhetem magamnak, hogy több időt töltsek vele.
Hónapokon át ellenkeztem – ugyan már, egy induló kisvállalkozást vezetek, nem fér bele, hogy mással is foglalkozzam –, de ő addig-addig győzködött kitartóan, én pedig addig-addig dédelgettem ezt az álmot, mígnem 2018-ban rámondtam az igent: rendben, beiratkozom a veszprémi Magyar Jóga Akadémiára. De csakis egy évre, és csakis hobbi szinten járok majd oda, oktatni sosem fogok.
Mondanom sem kell, innentől nem volt visszaút. Először is lenyűgözött, hogy sok oktatóim (ebben az iskolában kilenc tanárunk volt, ez is egyedülálló a hazai iskolák között) már túl van élete delén, és fantasztikusan jó szellemi és fizikai állapotban van.
Azt láttam, hogy ez nagyon vonzó, élhető életpálya – a jóga útja harmonikus testi-lelki életvezetést, és nyugodt, méltóságteljes időskort kínál.
Ahogy lassan feltárult előttem, hogy a jóga micsoda lehetőség a személyiség fejlesztésére, az egészség megőrzésére, az életminőség javítására, nem volt kérdés a számomra, hogy ezzel akarok foglalkozni. Az oktatóim a vizsgám után ezzel bocsátottak el: „tanítanod kell, rengeteg a tűz benned, és adnod kell belőle másoknak is.”
Indiai továbbképzés
Drága tanáraimnak köszönhetem, hogy az első éves vizsgám után nem sokkal eljutottam Indiába, a lonavlai Kaivalyadham Yoga Institute-ba egy haladó tanárképzésre – életem egyik legszebb, legintenzívebb élménye volt, és az ott szerzett tudás a mai napig motivál arra, hogy ne csak tanuljam és gyakoroljam, hanem tanítsam is a jógát. India egyik legelismertebb, állami jógaintézete ez, ahol rendszeresen megfordulnak korunk vezető orvosai, pszichológusai, és tudományos kutatásokkal igazolják a jóga évezredes tudásának és technikáinak hatásait.
Tanáraimnak köszönhetően eljutottam a Mumbai-i, több mint száz éve működő The Yoga Institute-ba is, ahol volt alkalmam belepillantani, milyen egy női vezetésű jógaintézet egy óriási megalopolisz közepén. Az iskola vezetője, dr. Hansaji Yogendra igazi social médiasztár, a szó jó értelmében önti magából az értékes tudást. Érdemes követni színvonalas Facebook-bejelentkezéseit.
Jógaterápiás képzés
Az indiai élmények után itthon további 1 év tanulás következett, melynek során elvégeztem a veszprémi Magyar Jóga Akadémia Jógaterápia képzését. Elkezdtem aktívan oktatni, és közben rájöttem: legjobb tanítóim maguk a diákjaim. Hálás vagyok minden pillanatért, amit együtt tölthetünk.
A pandémiának köszönhetően az indiai intézetek számos online kurzussal segítik a tudás megosztását, terjedését, így azokon keresztül is folyamatosan tanulok, fejlődöm.
És a folytatás...
Pedagógusként (na meg nőként, keresztanyaként és tántiként is) nagyon komolyan foglalkoztat a gyermekek egyre aggasztóbb mentális és fizikai állapota is, ezért a jógatanulmányaimat a gyermekek jógájának, valamint a különféle mozgásos, zenés és egyéb terápiás módszerek elsajátításával folytatom. Az elméleti tudást az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, a fantasztikus Uzsalyné Pécsi Rita egy éves Organikus pedagógia szakán alapozom meg, jelenleg óralátogatóként járok ide.
Mivel aktív pránájáma gyakorló vagyok, és mivel látom, hogy a környezetemben mennyire nagy szükség van a légzésterápiára, kidolgoztam egy olyan több lépcsős lézgéstanfolyamot, amivel a nem jógázók is megtapasztalhatják a légzés áldásos erejét, hatását.
Azt is látom, micsoda eszköz a légzésfejlesztés a mentális erő megalapozásában. A témában tovább szeretnék mélyülni, ezért beiratkoztam a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetébe, jelenleg itt tanulok.
A Kaivalyadham Intézet egyik iskolájának homlokzatán ez a felirat díszeleg:
“Enter to learn, leave to serve.”
“Lépj be, hogy tanulj, és távozz, hogy szolgálj.”
Ebben a szellemben megyek tovább a jóga gyönyörűséges útján.
Tanulmányaim
- Sivananda Jógaközpont, Kezdő jógatanfolyam, 2009.
- Atma Center Astanga Vinyásza Jóga Kezdő tanfolyam, Szalai István, 2012.
- MÁS Jóga, Mysore Ayurvedic Style, F. Tóth Gabriella, 2013.
- Hold Hétvégék, Méh Mágiája sorozat – Gáborjáni Réka, 2014-2015.
- Hormonjóga – Dinah Rodrigues módszerével, Magyari Zsuzsanna, 2015.
- Bhaktivédanta Hittudományi Főiskola, Medvegy Gergő, Pránájáma és Csakraharmonizáló tanfolyam, 2016.
- Magyar Jóga Akadémia – Yoga Teacher Training, 200 óra, 2018-2019.
- The Kaivalyadham Yoga Institute, Lonavla, India, Advanced Course in Yoga, 2019.
- Magyar Jóga Akadémia, Jógaterapeuta Szakképzés, 200 óra, 2019-2020.
- The Kaivalyadhama Yoga Institute, Lonavla, India – Yoga Certification Plus Online Course, 2020-folyamatban
- The Kaivalyadhama Yoga Institute, Lonavla, India, Pramayama: Evolution, Tradition and Scientific Approach, Online Workshop, 2020.
- Ájurvéda Magyarul, dr. Kmeth Sándor online kurzusa, 2021.
- The Kaivalyadhama Yoga Institute, Lonavla, India, Principles of Yoga Asanas Online Workshop, 2021.
- The Kaivalyadhama Yoga Institute, Lonavla, India, Yoga Therapy for Depression Management, Online Workshop, 2021.
- Komplex Mozgásterápia, Kulcsár-módszer tanulási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztésére, 2021.
- Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Organikus pedagógiai mentor, 2022–
- Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet, Mentálhigiéné szakirány 2022–