Fasciális lazítás – hozzuk ki a testtartásodból a legjobbat!
Évek óta tanítok, és fiatalok-idősebbek egyaránt jönnek hozzám azzal a szándékkal, hogy jógázni kezdjenek.
Ez természetesen mindig óriási öröm, hiszen a jóga nem életkorfüggő: sokszor bebizonyosodott már számomra, hogy a rendszeres gyakorlás minden életkorban nagyon hasznos.
Az eredmény pedig? Rugalmasabb, egészségesebb, mozgékonyabb test, és frissebb, harmonikusabb elmeműködés.
Persze nem mindegy, ki honnan indul. Nem mindegy az sem, milyen traumákat őriz, hordoz a teste – akár tudatában van, akár még csak nem is sejti. Gyerekkori balesetek, nemzedékeken átívelő transzgenerációs minták, az életmódból, a munkavégzésből vagy a hobbiból, sportból fakadó problémák – az ok nagyon sokféle lehet.
Sokszor látom azt is, hogy nem kimondottan a gyenge izomzat, hanem inkább a túl merev kötőszövet a jógázás gátja. Amikor a kötőszöveti merevségek, a testben tárolt feszültségek olyan természetesek már, hogy a hozzájuk kapcsolódó izmokat nem tudjuk használni, szinte alszanak – ezt nevezik szenzormotoros amnéziának.
Ennek feloldásában segít a mély testtudatot tanító jóga, és ugyanezt támogatja a fasciális érintéses technika, a Testszobrászat is. Mert amíg jógával lassabban érhetünk el fejlődést, addig – indokolt esetben – a megfelelő kötőszöveti érintéses technikák megkönnyíthetik a haladást.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy “házon belül” elérhető számomra ez a technika, hiszen a férjem néhány évvel ezelőtt úgy döntött: megtanulja ezt a manuális lazítási-strukturálási kezelésmódszert.
Így aztán közösen kialakítottunk egy olyan egyéni terápiás munkamódszert, ahol mi ketten, közösen kísérjük a hozzánk fordulót.
Hiszen a jóga és a testszobrászat kéz a kézben segítik egymást, amikor a testben őrzött merevségek kidolgozása, és az új, immár feszültségmentes testtartás felépítése a célunk. Így teszünk mi is. 🙂
Hogyan dolgozunk?
Az első lépés egy ingyenes konzultáció, ahol beszélgetünk rólad, áttekintjük, szólhat-e bármi a kezelés ellen. Eldöntjük, akarunk-e, tudunk-e együtt dolgozni az általad meghatározott célokért.
A Testszobrászat közös munka, szándék, odafigyelés, elköteleződés mind a kezelő, mind pedig a páciens részéről.
A konzultáció alkalmával egy TestOlvasás keretében felmérem testtartásmintáidat, majd elmondom, én mit tudok tenni jelenlegi testtartásod optimalizálása érdekében egy 3 vagy 12 alkalomból álló fasciális lazítás kezeléssorozatban.
Ha úgy látjuk, vannak közös céljaink, akkor belevágunk!