A januári jógatáboromról sokan lemaradtak, nekik már akkor megígértem, hogy lesz még lehetőség közös elvonulásra.
Mivel az októberi, háromnapos jógatábort egyértelműen rövidnek tartották, íme, legyen akkor hosszabb, négy napos a tavaszi elvonulásunk!
Dátum: 2024. március 7–10.
Érkezés csütörtökön ebédre, távozás a vasárnapi ebéd és zárókör után.
Most is a rejuvenáció, azaz a töltődés, megújulás, erőgyűjtés lesz a fókuszban.
Mi lesz a márciusi jógatáborban?
Felkészülünk a ránk váró tavaszra. A fő témánk önmagunk táplálása lesz – nemcsak finom ételekkel, hanem lelki táplálékokkal is.
Összesen 6 alkalommal fogunk jógázni, esténként pedig jóga nidrázunk, amit nevezhetünk akár jógikus, akár mély relaxációnak is). Ismét lesz két hangfürdős esténk is, hiszen az ájurvédikus ételeket készítő jógaoktatótársam, Hanna most sem fogja otthon hagyni csodálatos intuitív hangszereit.
Összességében tehát most is tisztulunk, szépülünk, pihenünk, hangfürdőn mossuk át magunkat, emeljük az energiaszintünket, oldjuk a feszültségeket, fokozzuk a vitalitásunkat.
A helyszín ismét páratlan: Budapesthez közel, Dömösön, a pilisi erdő mélyén, természetvédelmi területen található. Lélegzetelállító jógaterem és varázslatos kert, és egy több mint egy évszázados (de persze mesés igényességgel felújított) vízimalomból kialakított vendégház vár bennünket, szaunával, pingpongasztallal (már ha ez számít valakinek, én speciel imádok pingpongozni).
Praktikus információk a jógatáborról
A táborba maximum 14 főt tudok fogadni, így lehet a légkör családias, a program eredményes.
A tábor díja: 119.000 Ft/fő
2024 után lefoglalva: 129.000 Ft/fő.
Figyelem: foglalásod 50% előleg megfizetésével válik érvényessé, a helyeket a befizetés sorrendjében töltöm fel.
A fennmaradó 50%-ot 1 hónappal a tábor előtt kérem megfizetni.
Lemondási díjak:
60 nappal az érkezés előttig 20%, 60–30 nap között 50%, 30 napon belül 100%.
A fenti szigorú lemondási feltételekre a szállásfoglalás miatt van szükség. De akkor sincs minden veszve, ha végül nem tudsz eljönni, mert amennyiben küldesz magad helyett valakit, illetve ha teltház esetén várólistáról bekerül valaki helyetted, akkor természetesen visszakapod a teljes részvételi díjat. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ebben a segítségedre legyek.
Jelentkezés, információk e-mailben: anita@kollaranita.hu
Figyelem: ne sokáig habozz, ha jönnél, mert a helyek limitáltak.
Kérdés esetén is ide írhatsz, vagy hívj a +36-70-409-9961-es számon.
Várlak szeretettel!